p.34

Helyes-e tehát azt mondani, hogy mivel minden nyíl alatt érthetjük az ellenkezőjét is, egyik nyíl sem lehet az, amit a kimondott alatt értünk? – Tegyük fel, hogy egymás alatti nyilak oszlopával írjuk le a mondás és a kimondott alatt értett dolog sémáját.

Ahhoz, hogy ez a séma egyáltalán hasznunkra legyen, meg kell mutatnia, hogy a három szint közül melyik a kimondott alatt értett szintje. Készíthetek például egy három szintből álló sémát, amely szintek közül mindig az alsó lesz a kimondott alatt értett szintje. De használj olyan modellt vagy sémát, amilyet csak akarsz, mindig lesz egy legalsó szint, amelynek nincs értelmezése. Ebben az esetben azt mondani, hogy minden nyilat tovább lehet értelmezni, csupán azt jelentené, hogy mindig tudok olyan modellt készíteni a mondásra és a kimondott alatt valamit értésre, amely egyel több szintből áll, mint az éppen használt modell.

Fogalmazzunk így: - az ember azt szeretné mondani, hogy „minden jel értelmezhető; de amit a jel alatt értünk, az nem lehet értelmezhető. Ez az utolsó értelmezés.” Felteszem, hogy a kimondott alatt valamit értést a kimondást kísérő folyamatként képzeled el, amely lefordítható egy további jelre, és ennyiben ekvivalens azzal. Következésképp még mindig tartozol annak a megkülönböztető jegynek a megadásával, amely egy jelet elválaszt attól, amit a jel alatt értünk. Ha ezt például úgy akarod megadni, hogy amit a jel alatt értünk, az az a nyíl, amelyet elképzelsz, ellenben azokkal, amelyeket lerajzolsz vagy más módon létrehozol, akkor ezzel azt mondod, hogy egyetlen további nyilat sem fogsz az elképzelt nyíl értelmezésének nevezni.

Mindez világosabbá válik, ha szemügyre vesszük, hogy mi történik valójában, amikor mondunk valamit és azt komolyan is gondoljuk. – Kérdezzük meg magunktól: Ha azt mondjuk valakinek, hogy „örülnék, ha tudnánk találkozni” és ezt komolyan gondoljuk, akkor vajon ezzel párhuzamosan lezajlik egy tudati folyamat, amely maga is lefordítható lenne kimondott szavakra? Ez szinte soha nincs így.

De képzeljünk el egy esetet, amikor mégis ez történik. Tegyük fel, hogy valamennyi hangosan kimondott, magyar mondatomat egy magamban elmondott, német mondattal szoktam kísérni. Ha most a néma mondatot, ilyen vagy olyan okból, úgy fogod fel, mint amit a hangosan kimondott mondat alatt értesz, akkor a mondás folyamatát kísérő, a kimondott alatt valamit értés folyamata maga is lefordítható lenne külső jelekre. Vagy mielőtt hangosan kimondanánk egy mondatot, mintegy félhangosan elmondjuk magunknak azt, amit alatta értünk (bármi legyen is az).