p.33

Lehet, hogy megpróbáltad lemásolni, de nem jártál sikerrel; vagy lehet, hogy teljesen más szándékkal rajzoltál egy ellipszist, ami véletlenül a hasonlóra sikerült, mint az, amelyiket le kellett volna másolnod. Mit csinálsz, amikor megpróbálod lemásolni az ellipszist? Nos, ránézel, rajzolsz valamit egy papírlapra, talán megméred, amit rajzoltál, esetleg káromkodsz, ha azt látod, hogy nem hasonlít a modellre; de az is lehet, hogy azt mondod, hogy „le fogom másolni ezt az ellipszist”, de csak rajzolsz egy hasonlót. Egymással családi hasonlóságban álló cselekedetek és szavak végtelen sokféleségét nevezzük úgy, hogy „lemásolni próbálni”.

Tegyük fel, hogy ezt mondjuk: „hogy egy kép egy bizonyos tárgy képe, az abban áll, hogy egy bizonyos módon abból a tárgyból származtatjuk.” Könnyen leírhatjuk, hogy miket nevezünk egy kép valamely tárgyból való származtatásának (hozzávetőlegesen szólva, vetítése folyamatnak). De különösen nehezünkre esik elismerni, hogy ezen folyamatok bármelyike az lenne, amit „szándékos leképezés”-nek nevezünk. Ugyanis bármilyen vetítési folyamatot (cselekvést) írunk is le, ezt a vetítést mindig újra lehet értelmezni. Következésképp – akarnánk mondani – egy efféle folyamat soha nem lehet maga a szándék. Mert a vetítési folyamat újraértelmezésénél mindig kiderülhet, hogy éppen az ellenkező szándékról van szó. Képzeld el az alábbi esetet: valakinek azt az utasítást adjuk, hogy sétáljon egy bizonyos irányba, azzal, hogy arra mutatunk, vagy rajzolunk egy nyilat, ami arra mutat. Tegyük fel, hogy a nyilak rajzolása az a nyelv, amelyen ilyen utasításokat általában adni szoktunk. Vajon nem lehetne egy ilyen utasítást úgy értelmezni, hogy az utasított a nyíllal ellentétes irányba induljon el? Ez nyilvánvalóan kivitelezhető lenne úgy, hogy hozzáadunk a nyílhoz néhány szimbólumot, amelyeket „egy értelmezés”-nek nevezhetünk. Könnyen elképzelhetünk egy olyan helyzetet, amelyben, például megtévesztés céljából, megállapodunk valakivel, hogy a szokásos értelmével ellentétesen hajtson végre egy utasítást. A szimbólum, amely az eredeti nyíl értelmezését adja, lehet például egy másik nyíl. Amikor így vagy úgy értelmezünk egy szimbólumot, akkor az értelmezés mindig egy a régi szimbólumhoz adott, új szimbólum.

Mondhatjuk mármost, hogy minden egyes alkalommal, amikor valakinek egy nyíl felmutatásával adunk utasítást, és ezt nem „mechanikusan” (gondolkodás nélkül) tesszük, akkor ezt vagy azt értjük a nyíl alatt. És a valami alatt valamit értés eme folyamata, bármi legyen is az, leképezhető egy másik nyíllal (amely az eredetivel megegyező vagy ellentétes értelemben mutat). A „valami alatt valamit értés és a mondás”-ról alkotott képünk lényegéhez tartozik, hogy a két folyamat végbemenését különböző szférákban képzeljük el.