p.30

Hogy melyik kifejezésformát részesíti előnyben, illetve, hogy van-e egyáltalán ilyen preferenciája, az gyakran gondolkodásának általános, mélyen gyökerező hajlamaitól függ.

(Vajon azt kell mondanunk, hogy vannak esetek, amelyekben valaki megvet valakit, de nem tud róla; vagy inkább úgy kellene leírnunk ezeket az eseteket, mint amelyekben az egyik fél nem megveti a másikat, hanem az irányában tanúsított, akaratlan viselkedése – a hangnem, amelyen beszél vele stb. –, általában a megvetéssel jár együtt? Mindkét kifejezésforma helyes; de az elme különböző hajlamairól tanúskodhatnak.)

Térjünk vissza a „kívánni”, „számítani valamire”, „vágyakozni valamire” stb. kifejezések grammatikájának vizsgálatához, és vegyük szemügyre azt a rendkívüli fontosságú esetet, amelyben az „azt kívánom, hogy ez és ez történjen” kifejezés egy tudatfolyamat közvetlen leírása. Vagyis azt az esetet, amelyben a „Biztos vagy benne, hogy ez az, amit kívánsz?” kérdésre hajlamosak lennénk azt felelni, hogy „csak tudom, hogy mit kívánok.” Most vesd össze ezt a választ azzal, amit a legtöbben a „Tudod az ábécét?” kérdésre adnánk. Vajon a határozott, igenlő válasz hasonló értelemmel bír, mint a fenti kijelentés? Bizonyos értelemben mindkét kijelentés félresepri a kérdést. De az előbbi nem azt akarja mondani, hogy „csak tudok egy ennyire egyszerű dolgot”, hanem inkább ezt: „a kérdés, amelyet feltettél, értelmetlen.” Azt mondhatjuk: ebben az esetben a kérdés félreseprésének hibás módszerét alkalmazzuk. A „természetesen tudom” kifejezés itt helyettesíthető a „természetesen nincs kétség felőle” kifejezéssel, amely úgy értelmezhető, mint „ebben az esetben értelmetlen kételyről beszélni.” Ebben az értelemben a „természetesen tudom, hogy mit kívánok” válasz értelmezhető grammatikai kijelentésként.

Hasonló a helyzet, ha azt kérdezzük, hogy „Van ennek a szobának hossza?”, és valaki azt feleli, hogy „természetesen van.” Azt is felelhette volna, hogy „Ne kérdezz értelmetlenséget.” Másfelől az „a szobának van hossza” használható grammatikai kijelentésként. Ebben az esetben a kijelentés azt mondja, hogy az „a szoba … méter hosszú” formájú mondat értelmes.

A „kívánni”, „gondolkodni” stb. kifejezések azon értelme, amelyet éppen vizsgálunk, számos filozófiai nehézséggel összekapcsolódik. Ezek mind összefoglalhatók az alábbi kérdésben: „Hogy gondolhatjuk azt, aminek az esete nem áll fenn?”

Ez a filozófiai kérdések egy gyönyörű példája. Azt kérdezi, hogy „Hogyan tudjuk…?”, és bár ez zavarodottsággal tölt el minket, mégis be kell vallanunk, hogy mi sem könnyebb, mint azt gondolni, aminek az esete nem áll fenn. Úgy értem, ez ismét megmutatja, hogy a nehézség, amelyben magunkat találjuk, nem abból ered, hogy képtelenek vagyunk elképzelni, miként gondolunk valamit; ahogy az idő mérésével kapcsolatos filozófiai nehézség sem abból eredt, hogy képtelenek voltunk elképzelni, hogy ténylegesen miként mérjük az időt.