p.32

Miért ne mondhatnám azt, hogy „azt a tényt hiszem, hogy az egyetem lángokban áll”? Ez csupán egy esetlen megfogalmazása annak, hogy „azt hiszem, hogy az egyetem lángokban áll.” Azt mondani, hogy „nem a tényt hisszük”, maga is egy zavar eredménye. Azt gondoljuk, hogy valami ilyesmit mondunk: „nem a cukornádat esszük, hanem a cukrot”, „Nem Smith úr lóg a galériában, hanem a képe.”

A következő lépés, amelyet hajlamosak vagyunk megtenni, az a gondolat, hogy gondolkodásunk tárgya nem a tény, hanem a tény árnyéka. Ezt az árnyékot különféle nevekkel illették, például, „kijelentés” vagy „a mondat értelme”.

De ez nem oszlatja el a nehézségünket. Ugyanis a kérdés most a következő: „Hogy lehet valami egy olyan tény árnyéka, amely nem létezik?”

Másképp is kifejezhetem a problémánkat, ha azt mondom, hogy „Honnan tudhatjuk, hogy az árnyék minek az árnyéka?” – Az árnyék valamiféle portré; következésképp úgy is megfogalmazhatom a problémánkat, hogy „Mitől lesz egy portré N. úr portréja?” A válasz, amely elsőre adhatja magát, az, hogy „a portré és N. úr közötti hasonlóság.” Ez a válasz valójában azt mutatja meg, hogy mire gondoltunk, amikor egy tény árnyékáról beszéltünk. Ugyanakkor világos, hogy a portréról alkotott képzetünket nem a hasonlóság konstituálja; ugyanis ennek a képzetnek a lényegéhez tartozik, hogy lehessen jó és rossz portréról beszélni. Más szóval az árnyék számára lényegi, hogy képes legyen úgy leképezni dolgokat, ahogy azok valójában nincsenek.

A „Mitől lesz egy portré valaki portréja?” kérdésre adható egyik kézenfekvő és helyes válasz az, hogy a szándék. De ha látni akarjuk, hogy mit is jelent „ezt valaki portréjának szánni”, akkor nézzük meg, hogy mi történik valójában, amikor ez a szándékunk. Emlékezz rá, amikor arról beszéltünk, hogy mi történik, amikor négy és fél öt között várok valakit. Egy képet (például a festő részéről) valaki portréjának szánni se nem egy konkrét tudatállapot, se nem egy konkrét mentális folyamat. De cselekvések és tudatállapotok számos kombinációját nevezzük úgy, hogy „…-nek szánni”. Lehet, hogy valaki azt a feladatot kapta, hogy fesse meg N portréját, majd leült N-nel szemben, és olyan mozdulatokat végzett, amelyeket így nevezünk: „N arcának lemásolása”. Ennek azt lehet ellene vetni, hogy a másolás lényege a másolás szándéka. Erre azt felelném, hogy számos különböző folyamatot nevezünk „valami lemásolásá”-nak. Végy egy példát. Rajzolok egy ellipszist egy lapra, és megkérlek, hogy másold le. Mi jellemzi a másolás folyamatát? Az ugyanis világos, hogy nem a tény, hogy egy hasonló ellipszist rajzolsz.