p.26

A válasz nem más, mint hogy a zavarok, amelyek kiküszöbölésére törekszünk, mindig éppen ebből a nyelvhez való hozzáállásból fakadnak.

Vegyük példaként a „Mi az idő?” kérdést, ahogy azt Szent Ágoston és mások tették fel. Első ránézésre ez a kérdés egy definícióra irányul, de itt egyből felmerül a kérdés: „Mit nyerünk egy definícióval, ha úgyis csak más, definiálatlan terminusokhoz vezet?” És miért kéne, hogy az idő definíciójának hiánya zavarba ejtsen bennünket, a „szék” definíciójáé pedig nem? Miért ne ejtsen zavarba valamennyi eset, amelyben nem rendelkezünk definícióval? A definíció gyakran világossá teszi egy szó grammatikáját. És valójában az „idő” szó grammatikája az, ami zavarba ejt minket. Pusztán ennek a zavarodottságnak adunk hangot, amikor egy némileg félrevezető kérdést fogalmazunk meg – vagyis a „Mi a …?” kérdést. Ez a kérdés a tisztánlátás hiányának, a mentális feszélyezettségnek a kifejeződése, amely a gyerekek által oly gyakran feltett „Miért?” kérdéshez hasonlít. Ez utóbbi is a mentális feszélyezettség kifejezése, amely nem feltétlenül egy okra vagy egy indokra irányul. (Hertz: A mechanika elvei.) Az „idő” szó grammatikájával kapcsolatos zavar abból ered, amit az ebben a grammatikában fellelhető látszólagos ellentmondásoknak nevezhetünk.

Egy efféle „ellentmondás” ejtette zavarba Szent Ágostont, amikor a következőképpen érvelt: Miként lehetséges, hogy megmérjük az időt? A múlt azért nem mérhető, mert már elmúlt; a jövő pedig azért nem mérhető, mert még nem jött el. A jelen pedig azért nem mérhető, mert nincs kiterjedése.

Az itt felmerülni látszó ellentmondást egy szó – jelen esetben a „mérés” – két, különböző használata közötti összeütközésnek nevezhetnénk. Ágoston, mondhatnánk, egy hossz megmérésének folyamatára gondol: mondjuk egy előttünk elhaladó futószalagon elhelyezkedő, két jel közötti távolságra, amely szalagnak mindig csak egy apró szeletét (a jelent) látjuk magunk előtt. A zavar feloldása abban fog állni, hogy azt, amit „mérés” alatt értünk (a „mérés” szó grammatikáját), amikor a szót egy futószalagon kimért távolságra használjuk, összevetjük azzal, amikor a szót az időre alkalmazzuk. A probléma egyszerűnek tűnhet, de rendkívüli nehézsége a nyelvünkben, két hasonló struktúra között fennálló analógia által ránk gyakorolt bűvöletből ered. (Itt segít, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy a gyermek számára néha csaknem lehetetlen elhinni, hogy egy szó két jelentéssel is bírhat.)

Világos, hogy az idő fogalmának fenti problémája egy szigorú szabályok formájában megadott válaszra vár. A zavar a szabályokra vonatkozik. Vegyünk egy másik példát: a szókratészi „Mi a tudás?” kérdését.