p.28

De ne feledkezzünk meg róla, hogy egy szónak nincs valami tőlünk független erő által ráruházott jelentése, amely lehetővé tenne egyféle tudományos vizsgálatot, hogy kiderítsük, mit jelent valójában a szó. A szó azzal a jelentéssel bír, amit valaki adott neki.

Vannak szavak, amelyek számos, világosan definiált jelentéssel rendelkeznek. Ezeket a jelentéseket könnyű jegyzékbe szedni. És vannak szavak, amelyekről azt mondhatjuk, hogy ezer különféle módon használjuk őket, amely módok fokozatosan olvadnak össze egymással. Nem csoda, hogy nem tudjuk szigorú szabályok jegyzékébe szedni a használatukat.

Helytelen azt mondani, hogy a filozófiában – hétköznapi nyelvünkkel szemben – egy ideális nyelvvel foglalkozunk. Ez ugyanis azt a hatást kelti, mintha azt gondolnánk, hogy képesek vagyunk javítani a hétköznapi nyelven. De a hétköznapi nyelv rendben van. Amikor „ideális nyelveket” találunk ki, akkor ezt nem azért tesszük, hogy a hétköznapi nyelvünk helyére állítsuk őket; hanem csupán azért, hogy kiküszöböljük a zavart, amit az a gondolat okozott valaki fejében, hogy megragadta egy hétköznapi szó egzakt használatát. Továbbá ezért nem pusztán abban áll a módszerünk, hogy felsoroljuk a szavak tényleges használatát, hanem szándékosan kitalálunk új használatokat, némelyiket éppen abszurd jellege miatt.

Amikor azt mondjuk, hogy a módszerünk segítségével arra törekszünk, hogy bizonyos analógiák félrevezető hatását közömbösítsük, akkor fontos, hogy megértsd, hogy a félrevezető analógia elgondolása egyáltalán nem élesen definiált. Nem lehet éles határvonalat húzni azon esetek köré, amikor azt mondhatjuk, hogy valakit egy analógia vezetett félre. Kifejezések analógiás mintákra konstruált használata gyakran egymástól távol eső esetek közötti analógiákat hangsúlyoz. És ezáltal ezek a kifejezések rendkívül hasznosnak bizonyulhatnak. A legtöbb esetben lehetetlen rámutatni arra a pontra, ahol egy analógia elkezd tévútra terelni minket. Minden egyes jelölés egy bizonyos nézőpontot emel ki. Ha például a vizsgálódásainkat „filozófiá”-nak nevezzük, akkor ez a cím egyrészről megfelelőnek tűnik, másrészről viszont bizonyosan félrevezetett egyeseket. (Azt mondhatnánk, hogy amivel foglalkozunk, az az egyik örököse annak, amit valaha „filozófiá”-nak hívtak.) Különösen azokban az esetekben kívánjuk valakiről azt mondani, hogy félrevezette egy kifejezésforma, amely esetekben ezt állítanánk valakiről: „nem mondaná ezt, ha tisztában lenne az ezen és ezen szavak grammatikája közötti különbséggel, vagy ha tudomása lenne erről a másik kifejezési lehetőségről” és így tovább. Így mondhatjuk néhány filozofáló matematikusról, hogy nyilvánvalóan nincsenek tisztában a „bizonyítás” szó számos különböző használata közötti különbségekkel; illetve hogy nincsenek tisztában a „fajta” szó használatai közötti különbségekkel, amikor úgy beszélnek számfajtákról és bizonyításfajtákról, mintha a „fajta” szó itt ugyanazt jelentené, amit az „almafajták” kontextusában.