p.15

Ily módon az elgondolás, mely szerint az indokok végtelen láncolatot alkotnak, az alábbihoz hasonló zavarból ered: egy meghatározott hosszúságú szakasz végtelen számú részből áll, mert végtelenül osztható; vagyis felosztásának lehetősége határtalan.)

Viszont ha felismered, hogy a tényleges indokok láncolata igenis elkezdődik valahol, akkor már nem háborít fel egy olyan eset elgondolása, amelyben egyetlen indokod sem lett volna arra, hogy úgy hajtsd végre az utasítást, ahogy tetted. De ezen a ponton egy újabb zavar lép fel, mégpedig az indok és az ok összezavarása. A zavart a „miért” szó kétértelmű használata okozza. Amikor az indokok láncolata véget ér, de továbbra is azt kérdezzük, hogy „Miért?”, akkor az ember hajlamos egy okot megjelölni, egy indok helyett. Ha például arra a kérdésre, hogy „Miért éppen ezt a színt festetted, amikor azt mondtam, hogy fess egy piros foltot?”, azt válaszolod, hogy „valaki ennek a színnek a mintáját mutatta, miközben kimondta a »piros« szót; ezért amikor a »piros« szót hallom, mindig ez a szín jut eszembe”, akkor a cselekvésed okát adtad meg, nem egy indokot.

Az a kijelentés, mely szerint a cselekvésednek ez és ez az oka, egy hipotézis. A hipotézis megalapozott, ha több alkalommal szereztünk olyan tapasztalatokat, amelyek, hozzávetőlegesen szólva, mind azt mutatják, hogy a cselekvésed bizonyos állapotok szabályszerű folyománya, amely állapotokat ekkor a cselekvés okainak nevezünk. Ahhoz, hogy megtudd az indokot, ami miatt egy bizonyos állítást tettél, egy bizonyos módon viselkedtél stb., nincs szükség egybevágó tapasztalatokra, és az indokod közlése nem hipotézis. Az „indok” és az „ok” grammatikája közötti különbség meglehetősen hasonló az „indíték” és az „ok” grammatikája közötti különbséghez. Az okról mondhatjuk, hogy nem ismerhetjük, csak sejthetjük. Ugyanakkor gyakran mondjuk, hogy „én csak tudom, hogy miért tettem”, és az indítékra értjük. Amikor azt mondom, hogy „az okot csak sejthetjük, az indítékot viszont tudjuk”, erről az állításról a későbbiekben ki fog derülni, hogy grammatikai állítás. A „-het” egy logikai lehetőségre utal.

A „miért” szó kettős használata – vagyis az okra, illetve az indítékra való kérdezés –, azzal az elgondolással párosulva, hogy az indítékainkat nem csak sejthetjük, hanem tudhatjuk is, eredményezi azt a zavaros elképzelést, mely szerint az indíték olyan ok, amelynek közvetlenül tudatában vagyunk, egy „belülről látott” vagy megtapasztalt ok. – Egy indokot megadni olyan, mint megadni egy számítást, amelynek segítségével egy bizonyos eredményre jutottál.

Kanyarodjunk vissza ahhoz az állításhoz, mely szerint a gondolkodás lényegében jelekkel végzett műveletekből áll. A mondandóm lényege az volt, hogy könnyen félrevezethet minket, ha azt mondjuk, hogy „a gondolkodás mentális tevékenység”.