p.4

Így például egy gondolat (amely egy ilyen mentális folyamat), megegyezhet vagy ellentétben állhat a valósággal; képes vagyok egy olyan emberre gondolni, aki nincs jelen; képes vagyok elképzelni őt, „őrá érteni” egy róla tett megjegyzésemet akkor is, ha több ezer mérföldre van tőlem, vagy halott. „Micsoda különös mechanizmusnak kell a kívánásnak lennie, ha képes vagyok azt kívánni, ami soha nem fog megtörténni” mondhatná valaki.

Egy mód van rá, hogy legalább részben elkerüljük, hogy a gondolkodás folyamatai okkult folyamatonként jelenjenek meg, és ez nem más, mint hogy az említett folyamatokban a képzelet minden működését egy valódi tárgy látásával helyettesítjük. Így lényeginek tűnhet, hogy legalábbis néhány esetben, amikor a „piros” szót hallom és értem, egy piros képnek kell eszembe jutnia. De miért ne cserélhetném le azt, hogy elképzelek egy piros foltot, arra, hogy látok egy piros papírdarabot. A vizuális kép csak még élénkebb lesz. Képzelj el egy embert, aki mindig a zsebében hord egy papírlapot, amelyen a színek nevei színes négyzetekhez vannak rendelve. Mondhatod, hogy kényelmetlen lenne ilyen minta-táblázatokat cipelni magaddal, és ehelyett mindig az asszociáció mechanizmusát használjuk. Csakhogy ez irreleváns; és számos esetben nem is igaz. Ha például azt az utasítást kaptad, hogy fess egy konkrét, „porosz kék”-nek nevezett, kék árnyalatot, akkor lehet, hogy kénytelen leszel egy táblázatot használni, amely elvezet a „porosz kék” szótól egy színmintáig, amely mintául szolgál.

Vizsgálódásunk erejéig minden további nélkül lecserélhetünk minden képzeleti folyamatot olyan folyamatokra, mint egy tárgy látása, festés, rajzolás vagy modellezés; és mindazon folyamatokat, amikor magunkban beszélünk, hangos beszédre, vagy írásra.

Frege nevetség tárgyává tette a matematika formalista felfogását, amikor azt mondta, hogy a formalisták összekeverték a lényegtelen dolgot, vagyis a jelet, a lényegessel, vagyis a jelentéssel. „A matematika bizonyára nem egy papírlapra írt tollvonásokról szól” – szeretnénk mondani. A fregei elgondolás a következőképpen fejezhető ki: ha a matematikai kijelentések csupán tollvonásokból álló komplexumok lennének, akkor halottak és teljességgel érdektelenek volnának, csakhogy nyilvánvalóan rendelkeznek valamiféle élettel. És természetesen ugyanez elmondható valamennyi kijelentésről: értelem vagy a gondolat nélkül a kijelentés teljességgel halott és jelentéktelen dolog lenne. Továbbá az is világos, hogy szervetlen jelek semmiféle összekapcsolása nem keltheti életre a kijelentést. És mindebből azt a következtetést vonjuk le, hogy amit hozzá kell adnunk a halott jelhez, hogy élő kijelentést kapjunk, az valami immateriális, amelynek tulajdonságai valamennyi puszta jel tulajdonságaitól különböznek.

De ha muszáj lenne megneveznünk valamit, ami a jel élete, akkor azt kellene mondanunk, hogy az a jel használata.