p.18

(b) A szokásos kifejezésformáinkban gyökerező hajlam, hogy azt gondoljuk, hogy aki megtanult megérteni egy általános nevet, mint a „levél”, az ezáltal birtokába jutott a levél egy általános képének, a konkrét levelek egyes képei helyett. A „levél” szó elsajátítása során különböző leveleket mutattak neki; és a konkrét levelek megmutatása csupán eszköz volt arra, hogy létrejöjjön „benne” egy képzet, amelyet úgy gondolunk el, mint valamiféle általános képet. Azt mondjuk, hogy látja, mi a közös mindezekben a levelekben; és ez igaz, ha úgy értjük, hogy amikor kérdőre vonják, meg tud nevezni bizonyos jegyeket vagy tulajdonságokat, amelyekben osztoznak. De hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a levél általános képzete valami olyasmi, mint egy vizuális kép, amely azonban csak azt tartalmazza, ami minden levélben közös. (Galton-féle kompozit fénykép.) Ez megint csak összefügg azzal az elgondolással, mely szerint egy szó jelentése egy kép, vagy a szóhoz rendelt dolog. (Ez nagyjából azt jelenti, hogy úgy tekintünk a szavakra, mintha valamennyien tulajdonnevek lennének, majd pedig összekeverjük a név hordozóját a név jelentésével.)

(c) Még egyszer: az arról alkotott elképzelésünk, hogy mit történik, amikor szert teszünk a „levél”, „növény” stb. stb. általános képzetére, összefügg a mentális állapot mint egy hipotetikus mentális mechanizmus állapota, illetve a mentális állapot mint tudatállapot (fogfájás stb.) összekeverésével.

(d) Az általánosságra való törekvésünknek vagy egy további fő forrása: a tudomány módszerébe való belefeledkezés. Arra a módszerre gondolok, amelynek során a természeti jelenségek magyarázatát a lehető legkevesebb primitív, természeti törvényre redukáljuk; illetve – a matematikában – a különböző területek vizsgálatát egy általánosítás használatával egységesítjük. A filozófusok szeme előtt szüntelenül a tudomány módszere lebeg, és ellenállhatatlan csábítást éreznek, hogy a tudomány mintájára fogalmazzanak meg kérdéseket és válaszokat. Ez a hajlam a metafizika valódi forrása, és teljes sötétségben vezeti a filozófust. Azt akarom mondani, hogy a mi feladatunk soha sem lehet az, hogy valamit valami másra redukáljunk, vagy valamit megmagyarázzunk. A filozófia valóban „tisztán leíró jellegű”. (Gondolj az olyan kérdésekre, mint „Léteznek érzetadatok?”, és kérdezd ezt: Miféle módszer áll rendelkezésünkre ennek eldöntéséhez? Az introspekció?)

„Általánosságra való törekvés” helyett mondhattam volna azt is, hogy „a konkrét esettel szembeni megvető hozzáállás”. Ha például valaki megpróbálja elmagyarázni a szám fogalmát, és azt mondja, hogy ez és ez a definíció nem kielégítő vagy elnagyolt, mert mondjuk csak a véges kardinális számokra áll, akkor azt fogom felelni, hogy a puszta tény, hogy képes volt egy ilyen korlátozott definíciót adni, rendkívüli fontossággal ruházza fel azt.