Ha valakinek azt az utasítást adom, hogy „Hozz nekem egy piros virágot arról a mezőről!”, akkor vajon honnan fogja tudni, hogy miféle virágot hozzon, amikor csak egy szót adtam neki?
Elsőre azt a választ javasolhatjuk, hogy az elméjében egy piros képet hordozva ment piros virágot keresni, és ezt a képet vetette össze a virágokkal, hogy megállapítsa, melyiknek van ugyanolyan színe. Létezik efféle keresés, és a legkevésbé sem lényeges, hogy a használt kép mentális legyen. Történhet mondjuk így: magamnál tartok egy táblázatot, amely neveket rendel színes négyzetekhez. Amikor azt az utasítást hallom, hogy „Hozz nekem stb.”, akkor kikeresem az ujjammal a táblázatban a „piros” szóval szemközt elhelyezkedő négyzetet, majd egy, a négyzet színével megegyező színű virág keresésére indulok. De nem ez a keresés egyetlen módja, és általában nem így keresünk. Elindulunk, körülnézünk, odamegyünk egy virághoz, és letépjük anélkül, hogy bármivel is összehasonlítanánk. Hogy lásd, hogy az utasítás végrehajtása így is történhet, gondolj a „Képzelj el egy piros foltot!” utasításra. Ebben az esetben nem érzel kísértést, hogy azt gondold, az utasítás végrehajtása előtt el kellett képzelned egy piros foltot, amely mintaként szolgál az elképzelendő piros folthoz.
Most azt kérdezheted: mielőtt engedelmeskedünk az utasításnak, értelmezzük a szavakat? És néhány esetben azt fogod találni, hogy mielőtt engedelmeskednél, csinálsz valamit, amit lehet értelmezésnek nevezni, máskor pedig nem.
Úgy tűnik, mintha a nyelv működésével szorosan összefonódnának bizonyos jól körülírt mentális folyamatok, és a nyelv csak ezen folyamatok által működhet. A megértés és a valamin valamit értés fogalmára gondolok. Nyelvünk jelei halottnak tűnnek ezen mentális folyamatok nélkül; és úgy tűnhet, mintha a jelek egyetlen feladata efféle folyamatok előidézése lenne, és valójában az utóbbiaknak kellene érdeklődésünk középpontjában állniuk. Így ha valaki azt kérdezi, hogy milyen kapcsolat áll fenn egy név és a megnevezett dolog között, hajlamos leszel azt felelni, hogy a kapcsolat pszichológiai, és amikor ezt mondod, talán kifejezetten az asszociáció mechanizmusára gondolsz. – Kísértést érzünk, hogy azt gondoljuk, a nyelvi cselekvés két részből áll; egy szervetlen részből, vagyis a jelek kezeléséből, és egy organikus részből, amelyet eme jelek megértésének, a jeleken valamit értésnek, a jelek értelmezésének, gondolkodásnak nevezhetünk. Ez utóbbi tevékenységek egy különös közegben, az elmében zajlanak; és az elme mechanizmusa, amelynek természetét, úgy tűnik, nem teljesen értjük, olyan hatásokat képes kiváltani, amilyeneket semmiféle anyagi mechanizmus.
Elsőre azt a választ javasolhatjuk, hogy az elméjében egy piros képet hordozva ment piros virágot keresni, és ezt a képet vetette össze a virágokkal, hogy megállapítsa, melyiknek van ugyanolyan színe. Létezik efféle keresés, és a legkevésbé sem lényeges, hogy a használt kép mentális legyen. Történhet mondjuk így: magamnál tartok egy táblázatot, amely neveket rendel színes négyzetekhez. Amikor azt az utasítást hallom, hogy „Hozz nekem stb.”, akkor kikeresem az ujjammal a táblázatban a „piros” szóval szemközt elhelyezkedő négyzetet, majd egy, a négyzet színével megegyező színű virág keresésére indulok. De nem ez a keresés egyetlen módja, és általában nem így keresünk. Elindulunk, körülnézünk, odamegyünk egy virághoz, és letépjük anélkül, hogy bármivel is összehasonlítanánk. Hogy lásd, hogy az utasítás végrehajtása így is történhet, gondolj a „Képzelj el egy piros foltot!” utasításra. Ebben az esetben nem érzel kísértést, hogy azt gondold, az utasítás végrehajtása előtt el kellett képzelned egy piros foltot, amely mintaként szolgál az elképzelendő piros folthoz.
Most azt kérdezheted: mielőtt engedelmeskedünk az utasításnak, értelmezzük a szavakat? És néhány esetben azt fogod találni, hogy mielőtt engedelmeskednél, csinálsz valamit, amit lehet értelmezésnek nevezni, máskor pedig nem.
Úgy tűnik, mintha a nyelv működésével szorosan összefonódnának bizonyos jól körülírt mentális folyamatok, és a nyelv csak ezen folyamatok által működhet. A megértés és a valamin valamit értés fogalmára gondolok. Nyelvünk jelei halottnak tűnnek ezen mentális folyamatok nélkül; és úgy tűnhet, mintha a jelek egyetlen feladata efféle folyamatok előidézése lenne, és valójában az utóbbiaknak kellene érdeklődésünk középpontjában állniuk. Így ha valaki azt kérdezi, hogy milyen kapcsolat áll fenn egy név és a megnevezett dolog között, hajlamos leszel azt felelni, hogy a kapcsolat pszichológiai, és amikor ezt mondod, talán kifejezetten az asszociáció mechanizmusára gondolsz. – Kísértést érzünk, hogy azt gondoljuk, a nyelvi cselekvés két részből áll; egy szervetlen részből, vagyis a jelek kezeléséből, és egy organikus részből, amelyet eme jelek megértésének, a jeleken valamit értésnek, a jelek értelmezésének, gondolkodásnak nevezhetünk. Ez utóbbi tevékenységek egy különös közegben, az elmében zajlanak; és az elme mechanizmusa, amelynek természetét, úgy tűnik, nem teljesen értjük, olyan hatásokat képes kiváltani, amilyeneket semmiféle anyagi mechanizmus.
No comments:
Post a Comment