p.8

A kísérlet úgy zajlik, hogy megfigyeljük az agyat, miközben a tesztalany gondolkodik. És ezen a ponton úgy gondolhatod, hogy a magyarázatom azért fog kisiklani, mert a kísérletet végző személy nyilvánvalóan csak közvetett módon, a tesztalany elmondásából fér hozzá a gondolatokhoz; vagyis azáltal, hogy a tesztalany így vagy úgy kifejezi azokat. De ezt a nehézséget kiküszöbölöm azáltal, hogy felteszem, hogy a tesztalany egy személyben a kísérlet végrehajtója is, aki, mondjuk egy tükör segítségével, a saját agyát figyeli meg. (Eme leírás elnagyoltsága a legkevésbé sem csorbítja az érv erejét.)

Ezután azt kérdezem: vajon az önmagán kísérletező tesztalany egy dolgot figyel meg vagy kettőt? (Ne válaszold azt, hogy egy dolgot figyel meg egyszerre belülről és kívülről; mert ez nem szünteti meg a nehézséget. Később még szó lesz a külsőről és a belsőről.) Az önmagán kísérletező tesztalany két jelenség korrelációját figyeli meg. Az egyiket talán gondolatnak nevezi. Ez állhat képek sorozatából, szervi érzetekből, vagy egy mondat leírása vagy kimondása során szerzett, különféle vizuális, taktilis és izomzati észleletek egymásutánjából. – A másik tapasztalat nem más, mint a saját agyát látni működés közben. Mindkét jelenséget helyesen nevezhetnénk „a gondolkodás kifejezésé”-nek; a „Hol van maga a gondolat?” kérdést pedig a zavar elkerülése érdekében jobb, ha visszautasítjuk mint értelmetlent. Ha viszont használjuk az „a gondolkodás a fejben zajlik” kifejezést, akkor azáltal adtunk neki jelentést, hogy leírtuk azt a tapasztalatot, amely igazolná a hipotézist, hogy a gondolkodás a fejünkben zajlik; vagyis azt a tapasztalatot, amelyet úgy szeretnénk nevezni, hogy „a gondolkodás megfigyelése az agyunkban”.

Könnyen megfeledkezünk róla, hogy a „hely” szót számos, különböző értelemben használjuk, és hogy egy dologról számos, különféle állítás tehető, amely állításokat egyes esetekben, az általános használattal összhangban, a dolog helye meghatározásainak nevezhetünk. A látótérről azt mondták, hogy a helye a fejben van; és azt gondolom, hogy az ember részben grammatikai félreértések eredményeként érez kísértést, hogy ezt mondja.

Mondhatom, hogy „a látómezőmben a fa képét a torony képétől jobbra látom”, vagy „a fa képét a látómező közepén látom.” És most hajlamosak vagyunk azt kérdezni, hogy „És a látómezőt hol látod?”. Ha a „hol” abban az értelemben kérdez rá egy helyre, amelyet a fa képének helymeghatározásánál használtunk, akkor arra hívnám fel a figyelmedet, hogy még nem adtál értelmet ennek a kérdésnek; vagyis egy grammatikai analógia mentén haladtál anélkül, hogy részleteiben kidolgoztad volna azt.